Írjatok blogot!

Legyünk őszinték!

(Jó, finomítok kicsit!

Kíséreljük meg, hogy őszintének hassunk! Írjunk olyat, amelyben némileg felfedezhetőek az őszinteség apróbb jelei!)

Vagyis őszintésített kérdésem így hangzik : mi a frásznak kell egy színház színészeinek, munkatársainak blogok által megjelenniük ezen a jópofa izén, amit internetnek becéznek?!

Sorolom:

1. Mert felhívja a figyelmet, hogy a József Attila Színház működik.
2. Mert felhívja a figyelmet, hogy egy bizonyos nevű színész, vagy színésznő érdekeseket gondol színházról, életről, és ha színpadon is megnézem, talán az is tetszik majd.
3. Mert manapság színész(nő)nek kevés alkalma adódik, hogy megtanulják a nevét -, ez itt megtörténhet, hátha még a blog mellé odarakják a fényképét is.
4. Mert írásban többnyire a gondolatok közlése a cél, nem az egyébként mindenhol és mindenáron való tetszés rafinériái.

  Ezek az egyrészt „marketing-praktikus” érveim.

          Most lássuk a másrészt praktikusakat, de ezeket már egykor volt igazgatói tapasztalataim alapján sorolom:

1. A blog-író hírt adhat öröméről, aminek az olvasója is örül, és ha sokaktól sokféle örömről olvas, azt mondja magában, ezek ott a József Attila Színházban lám-lám, milyen jól érzik magukat, én is kipróbálom ugyanezt velük a nézőtérről. (Mellesleg a színész örömének híre eljut az igazgatóig, akit büszkévé tesz, hogy alkalmat, terepet biztosít a közös örömhöz.)
2. A blogíró hírt ad bánatáról, sérelméről, hiányérzetéről. Az olvasó ilyenkor együtt érez, saját bajait arányítja az olvasottakkal, sorstársául fogadja a vallomástevőt, kíváncsivá lesz rá. (Úgy tűnhetne, hogy mert ezek a hírek is eljutnak az igazgatóig, az hátrányos helyzetet teremt a blogírónak. Pedig nem. Az igazgató fülébe amúgy is minden panasz eljut, és ha tisztázni akarja, mi miatt mi van, felhívja magához az illetőt beszélgetni. Ez legkevesebb egy-másfél óra unalmas szóváltás. Az igazgató ezt megússza a blog elolvasásával. Lehet, hogy dühös lesz miatta, lehet, hogy érzékenyen érinti, de alkalma így nincs rögtön dühösen vagy érzékenyen reagálni. Van viszont ideje. Lehiggadni, elgondolkodni. Aztán egy higgadt és az egész színház érdekeinek árnyalt fölfestésével vagy ír ő is egy tömör érvelést, vagy szóban mondja el, de már csak két mondatban.) Persze nyilván csak olyan gondokat érdemes megpendíteni, amelyek közérdekű vágyak, ötletek, megoldhatóságok. Lelki mitesszerek nyomkodására még a legodaadóbb igazgató sem képes kedvet sajtolni magából.  

Vagyis pályatársaim, az ezerszer áldott Váci út sarkán!

A végkövetkeztetésem: írjatok blogot!

A magatok közös érdekében.

Meglátjátok, megbolydulnak majd az igazságok.

És talán még össze is találkoznak. 

Verebes István írása